Mit is jelent az önismeret?
Elképesztően gyakori válasz, hogy „köszönöm, de nagyon jól ismerem én magamat,… nekem ezzel nincs dolgom,… hogy ez mekkora hülyeség”. Ha a szüleink, vagy a számunkra jelentős mások hozzáállása ebben merül ki, akkor még nehezebben jutunk el a felismerésig, hogy önismeret nélkül gyakorlatilag örökös harc az életünk. Egy olyan család, közösség, amely csak a látszatra koncentrál, és próbálja elnyomni a valódi érzelmeket, rengeteg szenvedés forrása lesz. Ha csak a külsőségek, a felszín, ami a mindennapjainkat irányítja, akkor ne csodálkozzunk, ha kiégünk, kiüresedünk, depressziósokká válunk. Ha azt vesszük észre a hozzátartozóinkon, mintha nem vállalnák fel magunkat igazán, és közben ennek okaként a külső körülményeket hibáztatják, akkor ideje megtörni ezt a sorsszerűséget. Nem muszáj megvárni azt a pillanatot, amikor már olyan intenzív a szorongásunk, hogy tartósan alvászavarunk lesz, vagy azt vesszük észre, hogy nem tudunk igazán, szívből örülni. Esetleg az állandó konfliktusok kereszttüzében értetlenül állunk, hogy de hát mi mindent megteszünk, ami tőlünk telik, mégis tönkre mennek a kapcsolataink.
Van egy jó hírem, mindezt meg lehet előzni. Azt látom, hogy ha egy ember változást akar, általában elkezd a testére koncentrálni elmegy fodrászhoz, kozmetikushoz, szoláriumba, személyi edzőt fogad, új ruhákat, tárgyakat vásárol. Nincs bajom ezekkel a materiális dolgokkal, hiszen én is ebben a világban szocializálódtam. Szükség van ezekre a szolgáltatásokra. Ha viszont csak ezeknek élünk, hamar észrevehetjük, hogy vágyaink végeláthatatlan láncolata rabul ejt bennünket. Az egyik vágy szüli a másikat, és mindent felemészthet. Ismerek olyat, aki erre is csak legyint, ez azonban maximum a legyek ellen hatásos módszer. Előbb-utóbb mindannyiunknak szembe kell néznie magával, illetve a saját életével. Élhetünk a felszínes érzelmeink viharában, vagy megtanulhatjuk beazonosítani az ezek mögött rejtőző mélyérzéseket, és ezáltal átvenni az irányítást. Megszelídítve emocíóinkat szivárványként varázsolhatják be mindennapjaink szürkeségét.
Az önismeret onnan indul, hogy nem mást teszek felelőssé azért, ahogyan érzem magam. Kibújok az áldozat szerepből, és elkezdek magammal foglalkozni, magamra fókuszálni. Az áldozat szerep könnyű, de szenvedéssel teli. A magunkra figyelés nem egyszerű, de bele lehet tanulni, és cserébe egy új világ tárulhat elénk. Mindegy hány évesek vagyunk.
Ez egy hosszútávú befektetés a jövőnkbe. A hegy csúcsára sem tudunk feljutni két lépésből. A völgyből indulunk és közben meg lehet pihenni, viszont a panoráma csak a magasban tárul elénk. A személyiségfejlődés során ehhez hasonlóan tekinthetünk régi önmagunkra, hibáinkra, amelyek ezáltal már nem sötétítik be mindennapjainkat.
Mellékhatásként várható a jó közérzet, önbecsülésünk, kapcsolataink és ezzel párhuzamosan életünk minőségének javulása.
“Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, hogy a világon semmi sem varázslat. Vagy pedig abban, hogy a világon minden varázslat.”
/Albert Einstein/